Abban segítünk hónapról-hónapra téged, hogy hogyan haladj jó irányba a pénzügyek labirintusában. 

Hogyan lehet a maximális támogatást elérni? Mennyi anyag és munkadíj számlára van szükség?

A támogatás összege a lakás felújítására fordított költségeknek legfeljebb az 50%-a lehet, amely azonban nem lehet több 3.000.000 Ft-nál. Fontos szabály, hogy a Kincstár által kiutalt támogatás összegében a vállalkozási díj és az anyagköltség 50-50%-ban oszlik meg. Tehát a benyújtott kérelemhez csatolt számlák között feltétlenül kell lennie minimum 25-25 % vállalkozási díjat és anyagköltséget tartalmazó számlának. Az itt elérhető kalkulátor is segít a támogatási összeg meghatározásában. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy az összköltséget felezzük, maximum ennyi lehet a támogatás (legfeljebb 3.000.000 Ft). A támogatás összegét is felezni kell, mert a támogatás felének anyagköltségnek kell lenni, a másik felének munkadíjnak. Ez azonban csak akkor működhet, ha van elegendő anyag, illetve munkadíj számla. Ha valamelyik nem éri el a lehetséges támogatás felét, illetve a munkálatok teljes költségének legalább a negyedét, akkor nem jogosult, csak a kisebb tétel kétszeresére. A kalkulátorunk segít neked az arányok meghatározásában. 

Minden dolgozó gyermekes szülő visszakapja a 2021-ben levont személyi jövedelemadót 2022. február 15-ig, a levont ekho kétharmadát, valamint a KATA negyedét. Ám ehhez a kiutalást teljesítő adóhivatalnak tudnia kell arról, hogy ki jogosult adó-visszatérítésre, és ennek összegét milyen belföldi bankszámlaszámra vagy postai címre kéri kiutalni.

2022. május 20-ig szükséges az SZJA bevallásokat elkészíteni, amit az adóvisszatérítés miatt 2022-ben a KATA-soknak is el kell készítenie. De a munkavállalók sem dőlhetnek hátra: a munkáltatók által összeállított bevallás tervezetet is érdemes ellenőrizni.

Az SZJA bevallás készítésekor van még arra utolsó lehetőségünk, hogy optimalizáljuk az adókat, ami akár több százezer forint megtakarítást is jelenthet.

Nézd meg András ingyenes videóját, hogy miért is fontos, hogy idén több időt szánj az SZJA bevallásodra!

Készítettünk számodra egy kalkulátort, amellyel ki tudod azt számolni, hogy nálad van-e még mód arra, hogy az adóoptimalizálással több maradjon/jöjjön vissza a családi kasszába.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum. 

Ha úgy érzed, hogy több segítségre lenne szükséged, örülnél, ha a kérdéseidet csak neked megválaszolnánk egy élő alkalommal, vagy biztosra mennél velünk a dokumentáció összeállításában, ellenőrzésében, akkor nézd meg azalábbi